Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2019. 08. 04., v - 08:25
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, több garázdaság helyszínén, és több ittas járművezetővel szemben is intézkedtek.

A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy jászfényszarui lakos ellen. A 41 éves férfi személygépkocsival közlekedett 2019. augusztus 4-én éjfél körül Jászberény és Jászfényszaru között, a 32-es számú főúton, amikor a rendőrök megállították. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrök azt is megállapították, hogy a férfit a hatóság eltiltotta a járművezetéstől. Előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették, és az ittas járművezetés miatt is eljárást indítottak ellene.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ittas járművezetés potenciális balesetveszélyt hordoz magában! Az ittas sofőr nem csak saját maga, hanem mások testi épségét, életét is veszélyezteti, épp ezért a rendőrség a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrésére!

Kérjük, fogadják meg tanácsainkat és figyelemfelhívásunkat!

 ...hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.