Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2019. 07. 14., v - 08:18
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt

Az elmúlt napon a megye rendőrei három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
 
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.
 
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kisteleki lakos ellen. A rendőrök a Tisza folyón ellenőrizték 2019. július 13-án 17 óra körül a kisgéphajóval közlekedő 49 éves férfit. A hajóvezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért hajóvezetési bizonyítványát bevonták. 
 
A vízirendőrök Sarudnál ugyanezen a napon, 20 óra körül ellenőriztek egy 39 éves debreceni lakost, aki a település külterületén közlekedett kisgéphajójával. A sofőrrel szemben alkalmazott hiteles légalkoholmérő készülék pozitív értéket mutatott, ezért a férfi kisgéphajó vezetői engedélyét a helyszínen elvették.  
 
Mint az esetekből is kitűnik, a rendőrök nemcsak a közúton, hanem a Tisza folyón is folyamatosan végzik az ittas járművezetők kiszűrését. Kérjük, hogy a nyaralás alatt se feledkezzenek meg arról, hogy szeszes italtól befolyásolt állapotban veszélyes a nyílt vízben tartózkodni! Ne feledjék, a gépi meghajtású vízi járművek vezetésére ugyanazon szabályok vonatkoznak, mint a közúton közlekedőkre, azaz tilos szeszes italt fogyasztani a járművezetés megkezdése előtt és közben! 
 
 … hogy mindenki hazaérjen!
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Köddé vált a nyereség

Egy gesztelyi sértett számlájáról közel 24 millió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.