Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.
Az elmúlt napon a megye rendőrei három férfit fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján és több ittas járművezetővel szemben is intézkedtek.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt.
Délután Jászboldogháza külterületén a személygépkocsi vezetője nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezette járművét és az árokba hajtott. A balesetben ketten könnyebben, míg egy fő súlyosan sérült. Kisújszállás belterületén délután történt közlekedési baleset. A személygépkocsi vezetője az egyik útkereszteződésben nem jól választotta meg járműve sebességét és balra kanyarodáskor megcsúszott, majd az árokba hajtott. A balesetben a gépkocsi utasa súlyosan sérült. Karcag külterületén, a 4-es számú főúton is délután történt közlekedési baleset. A személygépkocsi vezetője későn észlelte az előtte forgalmi ok miatt lassító járművet, ezért balra kormányzással próbálta meg elkerülni a balesetet, azonban így frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A balesetben a két sofőr sérült meg.
A közlekedők egyre többször számolhatnak csúszós utakkal, ónos esővel, havazással. A balesetek elkerülése érdekében kérjük, hogy járműveik sebességét mindig az út-, a látási és az időjárási viszonyoknak megfelelően, körültekintéssel válasszák meg és fogadják meg a rendőrség tanácsait, amelyekről itt és itt bővebben olvashatnak!
... hogy mindenki hazaérjen!