Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből – szabálysértési őrizet
Az elmúlt 24 órában történt.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel járó és egy halálos kimenetelű közlekedési baleset jutott a hatóság tudomására.
Az elmúlt napon a megye rendőrei két ittas járművezetővel szemben kezdeményeztek büntetőeljárást és kilenc személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt egy helyi lakos ellen. A járőrök 2018. augusztus 3-án 22 óra 25 perckor igazoltatták a Szolnok belterületén személygépkocsival közlekedő 29 éves férfit, akiről megállapították, hogy két hatóság is eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök a sofőrt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.