Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2015. 03. 05., cs - 08:18
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendőrök 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos, 1 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 4 személyt fogott el, közülük 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, míg 1 főt az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. A rendőrök 20 személyt állítottak elő, köztük 9 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

A körzeti megbízottak 2015. március 4-én 10 óra 5 perckor Debrecen, Illyés Gyula utcán járőröztek, mert olyan információjuk volt, hogy az egyik családi házban egy körözött férfi tartózkodik. A rendőrök a 29 éves Sz. Ádámot otthonában igazoltatták, amely során megállapították, hogy ellene a Pesti Központi Kerületi Bíróság lopás bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki. A körzeti megbízottak a helyi lakost elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók őrizetbe vették.

 

 

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás tartama alatt szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 43 éves férfival szemben. A hajdúnánási rendőrök 2015. március 4-én 11 óra 40 perckor az M3-as autópálya 204. kilométerszelvényében megállítottak egy személygépkocsit és igazoltatták annak 43 éves sofőrjét. A járőrök megállapították, hogy a férfit Nyíregyházi Járásbíróság a gépjárművezetéstől 2015. március 13-ig eltiltotta, ezért őt előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a magyi lakost. A gépjárművezető 72 órán belül bíróság elé áll.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint Debrecen, Sámsoni úton található üzletbe 2015. március 4-én 21 óra körüli időben bement egy férfi, aki a sorok között sétálva édességeket és más árucikkeket rejtett a kabátjába és a táskájába, majd a boltból fizetés nélkül távozott. A biztonsági őr visszatartotta a férfit és a lopásról telefonon értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították az 57 éves helyi lakost, akit a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vettek a gyorsított bíróság elé állítás céljából.

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.