Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2015. 02. 03., k - 08:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amely könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 3 személyt fogott el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 17 személyt állítottak elő, köztük 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

Az ártándi határátkelőhelyen 2015. február 3-án 2 óra körüli időben kilépésre jelentkezett egy külföldi férfi. Az ellenőrzését végző útlevélkezelő megállapította, hogy a moldáv állampolgár tiltott határátlépés szabálysértést követett el, mivel úgy lépett be az ország területére, hogy jogszerű tartózkodásra jogosító érvényes okmánnyal nem rendelkezett. A rendőrök a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre előállították az 54 éves férfit, akit meghallgattak, majd a további eljárás lefolytatása céljából átvitték a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Igazgatóságára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.