Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2015. 01. 21., sze - 08:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek súlyos sérüléssel végződtek. A szolgálatot ellátó állomány 6 személyt fogott el, akik közül 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 17 személyt állítottak elő, köztük 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy bagaméri és egy vámospércsi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 20-án 11 óra körüli időben telefonon egy állampolgár telefonon arról értesítette a rendőrség ügyeletét, hogy Bagamér melletti erdőben, korábban kivágott, valamint feldarabolt akác és sarjmeggy fákat két férfi onnan ellopta. A bejelentés után a településen a rendőr adatgyűjtést végzett, így Bagamér, Csokonai utcán egy családi ház udvarán az eltulajdonított fát megtalálta és lefoglalta, mivel azzal az ott lakó férfi nem tudott elszámolni. A 24 éves helyi lakos a járőrnek elismerte, hogy a fát társával együtt a közeli erdőből lopta. A rendőr a helyi lakost elfogta és előállította a Vámospércsi Rendőrőrsre. Társa, egy 27 éves férfi a rendőrőrsön aznap 16 óra 20 perckor önként megjelent. A rendőrök a két szabálysértőt a meghallgatásukat követően őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.