Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2015. 01. 06., k - 10:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melyek közül 1 súlyos, 1 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 4 személyt fogott el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 16 személyt állítottak elő, köztük 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság két tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt is eljárást indított.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 5-én 16 óra 40 perckor egy debreceni üzletből akart egy férfi a kabátja belső zsebébe rejtve kozmetikummal, illetve a nadrágjába téve egy üveg itallal, míg 17 óra 30 perc körüli időben egy debreceni áruházból egy nő akart egy újsággal fizetés nélkül távozni. A férfit a bolt munkatársai, a nőt a biztonsági őr visszatartották és telefonon értesítették a rendőrséget. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök elfogták és a helyi rendőrkapitányságra előállították a 49 éves debreceni nőt és a 34 éves debreceni férfit, akiket meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vettek a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.