Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 12. 30., k - 08:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 14 főt állítottak elő, közülük 4 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

 

 

A Hosszúpályi Rendőrőrs járőrei 2014. december 29-én 9 óra 40 perckor Hosszúpályi, Szabadság téren igazoltattak egy gyanúsan viselkedő férfit. A járőrök az intézkedés során megállapították, hogy a 23 éves hajdúbagosi lakos ellen a Berettyóújfalui Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki garázdaság vétség elkövetése miatt. A rendőrök elfogták és a helyi rendőrőrsre előállították L. Pált, akit a nyomozók őrizetbe vettek.  

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy nő ellen. A járőrök 2014. december 29-én 15 óra 20 perckor Debrecen, Pallagi úton érték tetten a 25 éves nőt, aki tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a hajdúhadházi lakost elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bíróság elé állítás céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.