Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 11. 19., sze - 09:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálysértőket fogtak el a rendőrök.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amely könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 1 személyt fogott el, akit bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 21 személyt állítottak elő, 9 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy férfival szemben.

A rendőr a mezőőrrel közösen 2014. november 18-án 9 óra 45 perc körüli időben a 4-es számú főúton járőrözött, amikor észrevettek egy férfit, aki kerékpárján vödörben és zsákban több tíz kilogramm almát szállított. A járőr igazoltatta a hajdúhadházi lakost, akiről megállapították, hogy a gyümölcsöt engedély nélkül egy Bocskaikert külterületén található kertből hozta el. A rendőr elfogta és a városi rendőrkapitányságra előállította az 55 éves férfit, akit meghallgatását követően a gyorsított bíróság elé állítás érdekében őrizetbe vettek. A lefoglalt gyümölcsöt a tulajdonos visszakapta a rendőröktől.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 31 éves nő ellen. A járőrök 2014. november 18-án 14 óra körüli időben Debrecen, Ady Endre körúton érték tetten a nyíradonyi lakost, aki tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a nőt tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.