Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 11. 12., sze - 08:03
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 5 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melyek közül 2 könnyű, 3 súlyos sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 3 személyt fogott el, akik közül 2 személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt országos körözés alapján. A rendőrök 19 személyt állítottak elő, 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy külföldi férfival szemben.

Az egyik Debrecen, Csapó utcai üzletből telefonon tett bejelentést egy biztonsági őr 2014. november 11-én 11 óra körüli időben, mivel felismert és visszatartott a boltban egy férfit, aki korábban lopni akart az áruházból.

A helyszínre érkező járőrök adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeként megállapították, hogy a férfi 2014. november 7-én egy fényképezőgépről eltávolította az áru védelmi eszközt, azonban az megszólalt így hátrahagyva a terméket az ukrán állampolgár távozott a boltból. A rendőrök a 22 éves férfi ruházatának átvizsgálásakor megtaláltak egy csípőfogót, mellyel korábban az áruvédelmi eszközt eltávolította. H. Y.-t a járőrök elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.