Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 10. 26., v - 08:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek közül 1 súlyos, 1 pedig könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 4 személyt fogott el, akik közül 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 személyt az ellene érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 12 személyt állítottak elő.

 

 

A rendőrök 2014. október 25-én 5 óra 20 perckor megjelentek az egyik hajdúhadházi családi ház előtt, mert olyan információjuk volt, hogy ott egy körözött személy tartózkodik. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság munkatársai igazoltatták a házban tartózkodó fiatalkorú fiút, akiről megállapították, hogy ellene a Debreceni Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A járőrök a 17 éves helyi lakost elfogták és előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók őrizetbe vették.

 

 

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy nővel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 25-én 11 óra 15 perc körüli időben az egyik hajdúszoboszlói nagyáruházba bement egy nő, aki a sorok között gyanúsan sétált, majd csokoládét és tusfürdőt rejtett a ruházatába és a pénztártól fizetés nélkül távozott. Az asszonyt a biztonsági szolgálat munkatársai tetten érték és a rendőrség kiérkezéséig visszatartották. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták, majd a városi rendőrkapitányságra előállítottak az 59 éves helyi lakost, akit a meghallgatását követően a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében szabálysértési őrizetbe vettek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.