Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 10. 17., p - 08:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálysértők rendőrkézen.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek közül 2 könnyű és 2 súlyos sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 3 személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 30 személyt állítottak elő, 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

Telefonon hívta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét egy bojti lakos 2014. október 16-án 15 óra 10 perckor és bejelentést tett arról, hogy a kertjében észrevett egy férfit, aki eltulajdonított tőle egy zsák kukoricát. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak meg és 15 óra 30 perckor Bojton elfogták a 44 éves helyi lakost, akit előállítottak a Biharkeresztesi Rendőrőrsre. Tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt a férfit meghallgatták a rendőrök és a gyorsított bíróság elé állítás érdekében őrizetbe vették.

 

Egy román állampolgárságú férfi 2014. október 16-án 16 óra körüli időben bement az egyik Debrecen, Kishegyesi úton található bevásárlóközpontba és több termék csomagolását kibontotta, majd az árucikkeket a kosarába tette és a ruházati osztályra ment. A 28 éves férfi a próbafülkében elrejtette a termékeket és fizetés nélkül akart távozni az üzletből, azonban a biztonsági őrök tetten érték és értesítették a rendőrséget. A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően, tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt a gyorsított eljárás lefolytatása érdekében őrizetbe vették.

 

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy fiatalkorú lánnyal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint egy nő telefonon tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy 2014. október 16-án 13 óra 55 perc körüli időben, Hajdúböszörményben az irodájából ellopták mobiltelefonját. A helyszínre érkező járőrök adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre, melynek eredményeként látókörükbe került egy 16 éves helyi lakos, akit otthonában elfogtak és a városi rendőrkapitányságra előállítottak. A rendőrök a szabálysértőt meghallgatták, valamint őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében és a lefoglalt mobiltelefont visszaadták a tulajdonosának.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.