Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 10. 11., szo - 12:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 6 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: 1 halálos kimenetelű közlekedési baleset történt, amelyben 1 személy vesztette életét, 2 súlyos és 3 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 4 személyt fogott el, ebből 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 12 személyt állítottak elő, köztük 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 10-én 12 óra 39 perckor Hajdúhadházon, a háza kapujában ülő 84 éves néni beszélgetésre odahívta magához, az ott gyalogosan közlekedő, általa látásból ismert férfit. Beszélgetésük közben a férfi felfigyelt az idős nő ezüst gyűrűjére és arra kérte a nénit, hogy azt közelebbről is mutassa meg neki. Az idős nő még azt is megengedte a férfinek, hogy lehúzza a gyűrűt az ujjáról és megnézze, azonban hiába kérte a férfitől, hogy a tulajdonát adja vissza neki, ő inkább elfutott azzal. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, mely során megállapítást nyert, hogy a férfi K. Márk 20 éves nyíradonyi lakos, akit a rendőrök elfogtak és előállítottak a Nyíradonyi Rendőrőrsre. K. Márk kisujján lévő ezüst gyűrűben a néni egyértelműen felismerte sajátját, a gyűrűt a rendőrök lefoglalták. A férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, melynek során beismerő vallomást tett.  K. Márk. 20 éves nyíradonyi lakost a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek az illetékes ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására. Az ügyben a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság járőrei Tégláson a Nyárfa utcában 2014. október 10-én 15 óra 10 perckor intézkedés alá vontak egy ott gyalogosan közlekedő, gyanúsan viselkedő nőt.  A nő nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a nő K. Imréné 48 éves téglási lakos, akit a Debreceni Törvényszék BV Csoportja köröz, mivel a rá kiszabott közérdekű munkát nem dolgozta le. A rendőrök, Imrénét elfogták és előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.