Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 10. 09., cs - 09:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 halálos kimenetelű balesetben 1 személy vesztette életét, míg 2 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 11 személyt fogott el, akik közül 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 23 személyt állítottak elő, köztük 10 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy debreceni lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 8-án 14 óra körüli időben az egyik Debrecen, Füredi úti ruhaüzletben egy alkalmazott az eladótérben szándékosan, ollóval megrongált több termékeket, majd távozott az üzletből. Később visszatért a nő a boltba és közölte az eladókkal, hogy szépen néznek ki a ruhák, majd ismét elhagyta az üzletet.

A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést végeztek, meghallgatták a tanúkat, majd a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 39 éves nőt Debrecen belvárosában elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. B. Anitát a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, mely során beismerő vallomást tett.

 

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. október 8-án 23 óra 40 perc körüli időben telefonon érkezett bejelentés arról, hogy Debrecen, Kassai úton az egyik hotel előtt verekedik több fiatal.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek és elfogtak, majd a városi rendőrkapitányságra előállítottak egy helyi nőt és egy hatvani férfit. A megalapozott gyanú szerint K. Éva a hotel előtt összeveszett egy több fős társasággal, majd a vitát követően néhány méterről egy üres üveget dobott feléjük, mellyel sérülést okozott az egyik férfinak.  A veszekedésbe becsatlakozott a nő társa H. Viktor, aki a nála lévő ütés erejét növelő közbiztonságra veszélyes eszközzel megütötte a társaság két férfi tagját.

A Debreceni Rendőrkapitányság szabadlábon hagyásuk mellett a 22 éves nővel szemben garázdaság vétség, míg 24 éves társa ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.