Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 10. 03., p - 10:00
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Az elmúlt 24 órában a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök 5 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 4 könnyű sérüléssel, 1 súlyos sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 14 személyt fogott el, 11 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 30 személyt állítottak elő, köztük 10 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 23 éves helyi B. Ferenccel, a 18 éves helyi B. Szabolccsal és 17 éves debreceni társukkal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 2-án 12 óra 10 perc körüli időben Hajdúböszörmény, Külső-Debreceni utcán a gyanúsítottak előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy 43 éves helyi férfit, aki a verekedésben megsérült. A sértettet a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a három férfit, akik az eljárás jelenleg szakaszában szabadlábon védekezhetnek.  

 

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés - lopás - elkövetése miatt indított eljárást egy hencidai férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 2-án 12 óra 45 perc körüli időben a férfi az egyik berettyóújfalui üzletben észlelte, hogy az eladó a mobiltelefonját letette a pultra, majd az üzletben hátra sietett. A férfi elvette a pultról az eladó telefonját. A sértett észrevette, hogy a férfi ellopta a telefont, s még a helyszínen sikerült visszatartania a tolvajt. A sértett telefonos bejelentését követően a helyszínre kiérkező járőrök elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították a 30 éves hencidai férfit, akit a meghallgatását követően s gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vettek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.