Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 09. 28., v - 09:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 29 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 6 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 4 könnyű sérüléssel, míg 2 súlyos sérüléssel végződött.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján T. Sándor, T. Imre és J. György debreceni lakosok 2014. szeptember 27-én 17 óra körüli időben Debrecen, Fülemüle utcán – előzetes szóváltást követően – bántalmaztak egy 32 éves és egy 53 éves debreceni lakost. J. György és a 32 éves sértett között azért alakult ki vita, majd verekedés, mert J. György számon kérte tőle a fiaik közötti korábbi konfliktust. A verekedésbe bekapcsolódott T. Sándor és T. Imre, akik a 32 éves sértett védelmére kelő 53 éves férfit is bántalmazták. A három elkövető a verekedést követően elhagyta a helyszínt. A rendőrségre a sértettek tettek bejelentést, akik a verekedésben megsérültek, ezért a helyszínre kiérkező járőrök mentőt hívtak hozzájuk. Az egyenruhások Debrecen, Nádas utcában elfogták T. Sándor 19 éves, T. Imre 22 éves és J. György 51 éves debreceni lakosokat, akiket a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyomozók. A terheltek az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság garázdaság szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy komádi férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 27-én 18 óra 50 perc körüli időben a férfi Komádi, Deák Ferenc utcán fenyegetőzött, kiabált.

A járőrök M. Sándor 36 éves komádi lakost intézkedés alá vonták, majd előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően – gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében – szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.