Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 09. 25., cs - 08:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök előállítottak Debrecenben egy férfit, akinek a pénztárcájában kábítószer gyanús anyagot találtak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, akik közül 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 20 személyt állítottak elő, ebből 3 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök egy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött.

 

 

A rendőrök 2014. szeptember 24-én 18 óra 30 perc körüli időben Debrecenben, az Erzsébet utcán intézkedés alá vontak egy férfit. Az egyenruhások átvizsgálták a hajdúhadházi lakos ruházatát, mely során a pénztárcájában kábítószergyanús növényi származékot találtak, valamint a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A 27 éves N. Jánost a járőrök – bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Ellene a Debreceni Rendőrkapitányság – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szakértő bevonásával folytatja nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.