Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 09. 21., v - 08:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 11 személyt fogtak el, akik közül 7 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 4 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 26 személyt állítottak elő, ebből 8 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök egy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 21 és egy 24 éves nő ellen. A hajdúsámsoni lakosokat a járőrök 2014. szeptember 20-án 10 óra 10 perc körüli időben a debreceni Hadházi úton illetve a Pallagi úton tetten érték, miközben tiltott helyen, szexuális szolgáltatást kínáltak az arra közlekedőknek. A rendőrök a szabálysértőket elfogták, a kapitányságra előállították és meghallgatásukat követően őrizetbe vették őket a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 

Szintén tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást B. Anita és B. Patrícia ellen is a Debreceni Rendőrkapitányság. A 18 éves nőket 2014. szeptember 20-án 16 óra 40 perc illetve 16 óra 55 perc körüli időben érték tetten a rendőrök Debrecenben a  Hadházi valamint a Kassai úton, amint ők is tiltott helyen, szexuális szolgáltatást kínáltak az arra közlekedőknek. Az egyenruhások elfogták és előállították a sátoraljaújhelyi és hajdúböszörményi lakosokat a kapitányságra és meghallgatásukat követően őrizetbe vették őket a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt folytat eljárást O. Miklósné ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 20-án 17 óra 30 perc körüli időben az egyik polgári bolt vezetője telefonon tett bejelentést a rendőrségre, hogy egy nőt lopáson tetten értek az üzletben és visszatartják. A helyszínre érkező járőrök elfogták és a Polgári Rendőrőrsre előállították a 49 éves helyi nőt, akit meghallgatását követően őrizetbe vettek a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.