Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 09. 19., p - 09:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 8 személyt fogtak el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 33 személyt állítottak elő, ebből 13 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök egy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

Lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság egy egyeki férfi ellen.

A rendőrök 2014. szeptember 18-án Egyeken járőröztek, amikor 19 óra 45 perc körüli időben észrevették, hogy a Fő utcán egy férfi a kerítésen keresztül bemászott egy családi ház udvarára és a nyitott ablakon át a házból értékeket akart eltulajdonítani. A járőrök a tetten ért 50 éves férfit elfogták, majd előállították a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra. A nyomozók S. Ferencet gyanúsítottként kihallgatták, majd ezt követően őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.