Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 09. 18., cs - 09:16
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, akik közül 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 23 személyt állítottak elő, ebből 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök három közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül kettő könnyű sérüléssel, egy pedig súlyos sérüléssel végződött.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két fiatal férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 17-én 23 óra 50 perc körüli időben egy 20 éves és egy 19 éves férfi az egyik debreceni szórakozóhelyen vitába keveredett amiatt, hogy az egyikőjük leöntötte a másikat egy pohár itallal. A vita verekedésig fajult T. Krisztián D. Balázs között. Az esetről egy állampolgár tett bejelentést a rendőrségre, melyet követően a járőrök a helyszínen elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították a pócspetri és a nádudvari lakosokat, akiket gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.