Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 09. 16., k - 08:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 16 személyt állítottak elő, ebből 8 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök egy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást három helyi lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 15-én 8 óra körüli időben az 56 éves T. Imréné Hajdúböszörményben kerékpáron közlekedve szóváltásba keveredett a 31 éves V. Istvánnal, s bántalmazni kezdték egymást. Idő közben megérkezett a férfi 27 éves élettársa B. Bernadett is, aki bekapcsolódott T. Imréné bántalmazásába.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.