Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 09. 09., k - 08:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, közülük 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 11 személyt állítottak elő, ebből 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 5 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 halálos kimenetelű balesetben 1 személy vesztette életét, 2 közúti közlekedési baleset súlyos, 3 pedig könnyű sérüléssel végződött.

 

 

Az ártándi határátkelőhelyen 2014. szeptember 8-án 2 óra 30 perckor egy moldáv állampolgár jelentkezett kilépésre. A 35 éves külföldi férfi igazoltatásakor megállapítást nyert, hogy tiltott határátlépés szabálysértést követett el, mivel jogszerű tartózkodásra jogosító érvényes okmánnyal nem rendelkezett. A rendőrök a szabálysértőt előállították, majd a meghallgatását követően a további eljárás lefolytatása céljából a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Igazgatóságára vitték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.