Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 09. 04., cs - 08:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 4 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 18 személyt állítottak elő, ebből 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 5 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

A körzeti megbízottak 2014. szeptember 3-án 6 óra 45 perckor Debrecenben igazoltattak egy férfit. Az egyenruhások az intézkedés során megállapították, hogy a helyi lakos ellen a Debreceni Járásbíróság zaklatás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították a 31 éves Sz. Imrét.

A Debreceni Járásbíróság körözte azt a 23 éves férfit is, akit a körzeti megbízottak 2014. szeptember 3-án 9 óra 10 perc körüli időben Tamásipusztán igazoltattak.

A rendőrök a közokirat-hamisítás bűntett elkövetése miatt kiadott elfogatóparancs alapján elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították H. Róbert debreceni lakost.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Babakocsi volt az álca a rabláshoz

A fővárosi rendőrök elfogták azt a párost, amely a Népligetnél kirabolt egy magyar bajnok bokszolót. A sértett nem feljelentést tett, hanem a közösségi médiában osztotta meg a történteket.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.