Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 08. 30., szo - 08:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 2 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 30 személyt állítottak elő, ebből 8 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos, 1 könnyű sérüléssel végződött.

 


A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 19 éves nő ellen. A járőrök 2014. augusztus 29-én 0 óra 35 perc körüli időben, Debrecenben a Petőfi téren érték tetten a hajdúhadházi lakost, aki tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a nőt tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében őrizetbe vették.

 


A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást két balmazújvárosi lakossal szemben. A derecskei rendőrök 2014. augusztus 29-én 13 óra 45 perc körüli időben szolgálati gépjárművükkel Konyár irányába közlekedtek, amikor az út szélén észrevettek egy parkoló mikrobuszt. Az egyenruhások igazoltatták a jármű utasait, majd megállapították, hogy két férfi az út melletti termőföldről 16 darab tököt tulajdonított el. A járőrök a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították a 39 és 19 éves balmazújvárosi lakosokat, akiket meghallgattak, majd a gyorsított bírósági eljárás lefolytatatása céljából szabálysértési őrizetbe vettek.    

 


A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt eljárást indított egy zsadányi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 29-én 17 óra 30 perc körül időben egy férfi bement az egyik hajdúszoboszlói áruházba, ahol több terméket a hátizsákjába rejtett, majd a pénztártól fizetés nélkül távozott. A biztonsági őre észrevette és visszatartotta a tolvajt, valamint telefonon értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök elfogták és a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállították a 44 éves zsadányi lakost, akit a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vettek a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.