Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 08. 25., h - 09:17
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 13 személyt fogtak el, akik közül 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 9 főt az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. Az egyenruhások 14 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

 

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy vámospércsi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. augusztus 24-én, egy erdész telefonon arról értesítette a rendőrséget, hogy egy vámospércsi magántulajdonú erdőből ismeretlen tettes ellopott több mázsa – korábban kivágott – nyárfát. A járőrök a helyszínen adatot gyűjtöttek, melynek alapján aznap 7 óra 15 perc körüli időben otthonában intézkedés alá vontak egy helyi lakost, akinél megtalálták az eltulajdonított fát is. A rendőrök a 29 éves férfit előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. augusztus 24-én 11 óra körüli időben, debreceni otthonukban egy férfi vitatkozni kezdett volt feleségével, akit többször megütött és megrúgott, majd kizárta a sértettet a lakásból. A nő az esetről telefonon értesítette a rendőrséget, melyet követően a járőrök a helyszínre mentek, ahol az áldozathoz mentőt hívtak, majd adatgyűjtést végeztek és elfogták az 59 éves bántalmazót. A rendőrök előállították a városi rendőrkapitányságra U. Jánost, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak és bűnügyi őrizetbe vettek.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el két hosszúpályi lakossal szemben. Hosszúpályiban, 2014. augusztus 24-én 22 óra 40 perc körüli időben két férfi előzetes szóváltást követően dulakodni kezdett és meg akarták egymást ütni. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították a 22 és 26 éves garázdákat. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki L. Istvánt és L. Antalt. A terheltek az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.