Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 08. 20., sze - 08:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 2 személyt fogtak el, közülük 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés miatt. Az egyenruhások 16 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 


A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy debreceni és egy hajdúböszörményi lakossal szemben. A járőrök a két nőt 2014. augusztus 19-én 11 óra körüli időben, Debrecenben a Hadházi út és Kurta utca kereszteződésénél érték tetten, miközben tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínáltak az arra közlekedőknek. A rendőrök tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt elfogták a 20 és 25 éves nőket, akiket a rendőrkapitányságra előállítottak, ahol a meghallgatásukat követően őrizetbe vették őket a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében.

 


A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. augusztus 19-én 18 óra 50 perc körüli időben Debrecenben, a Kishatár úton található drogériába bement egy férfi, aki a polcról levett egy illatszert, melynek áruvédelmi eszközét eltávolította, majd az árut a zsebébe rejtette és kiment az üzletből. A férfi pár perc múlva visszament a boltba, azonban a biztonsági őr felismerte és visszatartotta őt, valamint telefonon értesítette a rendőrséget. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök a 37 éves S. Zoltánt elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.