Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 08. 10., v - 06:47
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 22 személyt állítottak elő, ebből 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 közlekedési baleset súlyos, 2 közlekedési baleset pedig könnyű sérüléssel végződött.

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy püspökladányi lakos ellen. A járőrök 2014. augusztus 9-én 14 óra 15 perc körüli időben, a 42. számú főúton érték téren tetten a 35 éves nőt, aki tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a szabálysértőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol – a gyorsított bíróság elé állítás érdekében – őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.