Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 08. 09., szo - 07:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 29 személyt állítottak elő, ebből 12 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 6 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 közlekedési baleset súlyos, 4 közlekedési baleset pedig könnyű sérüléssel végződött.

 

A körzeti megbízottak 2014. augusztus 8-án 10 óra 40 perc körüli időben, Debrecenben a Kossuth utcán járőröztek, amikor észrevettek a Batthyány utca sarkán egy férfit, akiről olyan információjuk volt, hogy körözik. Az egyenruhások intézkedés alá vonták a 31 éves helyi lakost, ellenőrizték adatait és megállapították, hogy a férfival szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök T. Nándort elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást két hajdúhadházi nő ellen. A járőrök 2014. augusztus 8-án 22 óra 45 perc körüli időben, Debrecenben a Petőfi téren érték tetten a 35 és 18 éves nőket, akik tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínáltak az arra közlekedőknek. A rendőrök a szabálysértőket elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.