Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 08. 04., h - 08:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 26 személyt állítottak elő, ebből 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

 

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást két férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 3-án 19 óra 30 perckor Konyáron a mezőőr arról tájékoztatta a helyi körzeti megbízottat, hogy a település külterületén található dinnyeföldön láttak egy ismeretlen személygépkocsit és két gyanúsan viselkedő férfit. Az egyenruhások a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy a két berettyóújfalui lakos négy darab görögdinnyét lopott a termőföldről.

A járőrök elfogták és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították a 21 és 23 éves férfiakat, akiket a meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vettek a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.