Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 07. 30., sze - 08:28
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, közülük 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 18 személyt állítottak elő, ebből 3 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy polgári lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 29-én 16 óra 30 perc körüli időben egy polgári üzletbe bement egy férfi, aki a polcok között sétált, majd édességet és egy rúd szalámit a zsebébe rejtett és a pénztártól fizetés nélkül távozott. A bolt biztonsági őre észrevette és visszatartotta a tolvajt, majd telefonon értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök a 42 éves férfit intézkedés alá vonták és előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették. A polgári lakos 72 órán belül bíróság elé áll.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.