Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 06. 29., v - 08:42
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 10 személyt fogtak el, akik közül 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 35 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 közúti közlekedési baleset súlyos és 1 közúti közlekedési baleset könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A körzeti megbízottak 2014. június 28-án 19 óra 30 perc körüli időben, Debrecenben a Torockó utcán intézkedés alá vontak egy férfit. Az egyenruhások igazoltatták a balkányi lakost, akiről megállapították, hogy a Debreceni Járásbíróság hamis vád bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A járőrök a 27 éves N. Sándort elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették.

 

 

 

Járművezetés az eltiltás tartama alatt szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy debreceni lakossal szemben a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság. A gépkocsival közlekedő férfit a járőrök 2014. június 28-án 11 óra körüli időben, Ebesen a Fő utcán igazoltatták. A rendőrök a 40 éves sofőrről megállapították, hogy a bíróság a járművezetéstől korábban eltiltotta. Az egyenruhások a szabálysértőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.