Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 06. 25., sze - 08:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Körözötteket fogtak el a rendőrök Hajdú-Bihar megyében.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 13 személyt fogtak el, akik közül 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 5 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 21 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

A körzeti megbízottak 2014. június 24-én 10 óra körüli időben, Debrecenben a Leiningen utcán igazoltattak egy 28 éves helyi lakost. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a Debreceni Járásbíróság garázdaság bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen. Az egyenruhások B. Zoltánt elfogták és előállították a kapitányságra, ahol őrizetbe vettek.

A járőrök még aznap 11 óra 40 perc körüli időben intézkedés alá vontak egy férfit Debrecenben, a Diószegi úton. Az igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy a 20 éves helyi lakos ellen a Debreceni Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. Az egyenruhások A. Norbertet elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, majd átvitték a bíróságra.

 

A hajdúhadházi körzeti megbízottak 2014. június 24-én 14 óra 20 perc körüli időben a Kossuth utcán egy helyi lakossal szemben intézkedtek. A rendőrök igazoltatták a 46 éves férfit, akiről megállapították, hogy a Debreceni Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt körözi. L. Józsefet az egyenruhások elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.