Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 06. 20., p - 08:08
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, akik közül 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 26 személyt állítottak elő, ebből 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos és 2 könnyű sérüléssel végződött.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 18 és egy 25 éves nő ellen. A járőrök 2014. június 19-én 12 óra körüli időben, Debrecenben a Pallagi úton érték tetten az ebesi és a helyi lakost, akik tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínáltak az arra közlekedőknek. A rendőrök a két nőt tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében őrizetbe vették.

 

A rendőrök 2014. június 19-én 18 óra 40 perc körüli időben, Debrecenben a Sas utcán igazoltattak egy férfit.  Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a helyi lakos ellen a Nyíregyházi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A járőrök a 28 éves N. Jácintot elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.