Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 06. 14., szo - 08:39
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 8 személyt fogtak el, akik közül 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 5 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 21 személyt állítottak elő, ebből 3 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 5 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos és 4 könnyű sérüléssel végződött.

 

A rendőrök 2014. június 13-án 18 óra 20 perckor Berettyóújfaluban igazoltattak egy fiút. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a püspökladányi lakos ellen a Püspökladányi Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A járőrök a 17 éves fiatalkorút elfogták és előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.