Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 06. 11., sze - 06:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, akik közül 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 24 személyt állítottak elő, ebből 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 5 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 súlyos, 3 könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy pocsaji lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. június 10-én 16 óra körüli időben Esztáron, az egyik boltba bement egy gyanúsan viselkedő férfi, aki a polcról levett egy sampont és egy dezodort, majd a pénztártól fizetés nélkül távozott. Az üzlet tulajdonosa a lopás miatt, egy a közelben tartózkodó szabadnapos rendőr segítségét kérte. A törzsőrmester azonnal értesítette kollégáit, majd a helyszínre érkező egyenruhások megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást az ismeretlen tettes felkutatása érdekében, mely eredményre vezetett. A járőrök Pocsajban elfogták a 24 éves férfit, akit a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállítottak, meghallgattak és szabálysértési őrizetbe vettek. A pocsaji lakos 72 órán belül bíróság elé áll.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.