Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 06. 05., cs - 08:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 31 személyt állítottak elő, ebből 10 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 7 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 súlyos, 5 könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy hajdúnánási lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. június 4-én 12 óra 20 perc körüli időben Debrecenben, a Petőfi téren található egyik üzletbe bement egy férfi, aki gyanúsan körülnézett, majd a polcról levett és a szatyrába rejtett több tábla csokoládét. A bolt biztonsági őre észrevette a lopást, ezért a pénztártól sietősen távozni készülő tolvajt visszatartotta és telefonon értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök elfogták a 45 éves hajdúnánási lakost, akinek a szatyrában összesen 76 darab tábla csokoládét találtak. A rendőrök a szabálysértőt előállították Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.