Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 06. 04., sze - 08:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 10 személyt fogtak el, akik közül 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 1 főt az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. Az egyenruhások 29 személyt állítottak elő, ebből 8 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos, 3 könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy nádudvari lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. június 3-án 17 óra 30 perc körüli időben egy férfi bement az egyik nádudvari üzletbe, ahol a polcról levett egy üveg bort és azt a ruházatába rejtette, majd a boltból fizetés nélkül akart távozni. A tulajdonos felfigyelt a tolvajra, ezért őt visszatartott és telefonon értesítette a rendőrséget. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök elfogták és a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra előállították a 39 éves helyi lakost, akit a meghallgatását követően őrizetbe vettek a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.