Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 05. 28., sze - 08:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 37 személyt állítottak elő, ebből 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A rendőrök 2014. május 27-én 15 óra 55 perc körüli időben Debrecenben, a Nagysándor-telepen járőröztek, amikor észrevettek egy férfit, akiről tudták, hogy őt és feleségét is körözik. Az egyenruhások a 44 éves helyi lakost elkísérték a lakásáig, ahol őt és párját is igazoltatták, mely során megállapították, hogy ellenük a Debreceni Járásbíróság kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A járőrök G. Gézát és az 54 éves nyíregyházi G. Gézánét elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók őrizetbe vették őket.

 

 

A Hajdúszoboszlói rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 27-én 19 óra 35 perc körüli időben egy férfi bement az egyik hajdúszoboszlói áruházba, ahol a polcról levett egy üveg szeszesitalt, amit a szatyrába rejtett, majd fizetés nélkül távozott. A bolt egyik alkalmazottja észrevette a lopást és szólt a biztonsági őrnek, aki visszatartotta a tolvajt és telefonon értesítette a rendőrséget. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították az 57 éves helyi lakost, akit a meghallgatását követően őrizetbe vettek. A szabálysértő 72 órán belül bíróság elé áll.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.