Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 05. 21., sze - 08:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a kerékpártolvajt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 34 személyt állítottak elő, ebből 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt eljárást indított egy kőrösszegapáti lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 20-án 17 óra 30 perc körüli időben egy nő telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy Körősszakálon, az egyik családi ház kerítéshez letámasztotta a biciklijét, amit onnan valaki ellopott. A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre, melynek eredményeként a látókörükbe került a tolvaj, akit Kőrösszegapátiban vontak intézkedés alá. A járőrök a fiatalkorú lakcímén megtalálták az eltulajdonított kerékpárt, melyről a 17 éves fiú elmondta, hogy azt aznap délután lopta. Az egyenruhások elfogták és a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra előállították a helyi lakost, akit a meghallgatását követően őrizetbe vettek. A szabálysértő 72 órán belül bíróság elé áll.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.