Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 05. 18., v - 08:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, akik közül 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt pedig az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. Az egyenruhások 33 személyt állítottak elő, ebből 3 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos, 3 könnyű sérüléssel végződött.
 

 

A rendőrök 2014. május 17-én 15 óra 50 perc körüli időben Debrecenben, a Petőfi téren járőröztek, amikor észrevettek két férfit, akik az utcán egymással dulakodtak, valamint egy nőt, aki a két garázda mellett hangosan kiabált. Az egyenruhások a helyszínen elfogták a 38 éves G. Róbertet, a 37 éves G. Róbertet és a 40 éves B. Ildikót, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók a három helyi lakost gyanúsítottként hallgatták ki.
A Debreceni Rendőrkapitányság ellenük garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – folytatja a nyomozást.

 


Az egyik helyi polgárőr 2014. május 17-én 22 óra körüli időben, telefonon arról értesítette a rendőrséget, hogy Monostorpályiban, a Petőfi téren található buszmegállóban látott egy fiút, aki ütni kezdte az egyik táblát, valamint rugdosta a padot, majd a Vasvári Pál utca irányába elment. A rendőrök a polgárőrtől kapott személyleírás alapján rövid időn belül felkutatták és intézkedés alá vonták a 17 éves fiatalt, akit a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a hosszúpályi lakost gyanúsítottként kihallgatták.
A Debreceni Rendőrkapitányság ellene – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.