Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 05. 13., k - 09:22
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 19 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt eljárást indított egy helyi lakossal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 12-én 9 óra 50 perc körüli időben, Debrecenben, az egyik Füredi úti áruházba bement egy férfi, aki a szatyrába joghurtokat, péksüteményeket és szendvicseket rejtett, majd a pénztártól fizetés nélkül távozott. A tolvajt észrevették a biztonsági őrök, akit visszatartottak és telefonon értesítették a rendőrséget. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök a 39 éves férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően őrizetbe vették. A helyi lakos 72 órán belül bíróság elé áll.

 

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy esztári lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 12-én 11 óra 10 perc körüli időben a tolvaj bement egy esztári boltba, ahol négy pár zoknit és egy női alsóneműt rejtett a nadrágjába, majd az üzletből fizetés nélkül távozott. A tulajdonos az esetről telefonon bejelentést tett a rendőrségre, melyet követően a járőrök adatgyűjtést végeztek, majd otthonában elfogták a 41 éves nőt, akit az előállítását követően a rendőrkapitányságon meghallgattak és őrizetbe vettek a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében.

 

 

Egy debreceni nagyáruházból állítottak elő a helyi rendőrök 2014. május 12-én 12 óra 50 perc körüli időben, egy 18 éves férfit. A tolvaj a bolt egyik próbafülkéjében megivott egy energiaitalt, majd fizetés nélkül távozni akart. Az üzlet biztonsági őre azonban látta az esetet és feltartóztatta a férfit, majd értesítette a rendőrséget. A járőrök tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt, az előállítását és meghallgatását követően őrizetbe vették a helyi lakost, aki 72 órán belül bíróság elé áll.

 

 

A rendőrök 2014. május 12-én 14 óra 50 perckor Debrecenben, a Petőfi téren járőröztek, amikor igazoltattak egy férfit. Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a helyi lakos ellen a Szegedi Járásbíróság csalás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A 30 éves K. Zoltánt a járőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.