Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 05. 03., szo - 08:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, akik közül 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 1 főt pedig az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. Az egyenruhások 28 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

A létavértesi határátkelőhelyen jelentkezett belépésre 2014. május 2-án 8 óra körüli időben egy román honosságú gépkocsi sofőrje és utasai. A rendőrök igazoltatták a járműben utazókat, akik közül két férfiról megállapították, hogy a Fehérgyarmati Járásbíróság csalás bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki ellenük. Az egyenruhások elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították a 30 és 39 éves román állampolgárokat, akiket őrizetbe vettek.

 

 

A rendőrök 2014. május 2-án 14 óra körüli időben Pocsaj utcáin járőröztek, amikor az egyik ház udvarán észrevettek egy ezüst színű kerékpárt. Az egyenruhásoknak olyan információjuk volt, hogy előző nap Esztáron elloptak egy ilyen színű kerékpárt, valamint tudták, hogy a ház lakóinak nincs kétkerekűjük.

Az járőrök kérdőre vonták a házban lakó három személyt, akik azt mondták, hogy jártak előző nap Esztáron de nem tudják, hogy került hozzájuk a kerékpár. A negyedik lakót a rendőrök pár utcával arrébb vonták intézkedés alá és elszámoltatták a járművel kapcsolatban. A 20 éves férfi beismerte, hogy ő lopta el előző nap a kétkerekűt, amelyet az egyenruhások lefoglaltak tőle és visszaadtak a tulajdonosának.

A helyi lakost tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt a rendőrök elfogták és előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében őrizetbe vették a tolvajt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.