Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 04. 19., szo - 08:58
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, közülük 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 4 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 17 személyt állítottak elő, ebből 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy könnyű és egy súlyos sérüléssel végződött.

 

 

Az ártándi határátkelőhelyen 2014. április 18-án 12 óra 15 perckor belépésre jelentkezett egy román állampolgárságú férfi. Az ellenőrzéskor az egyenruhások megállapították, hogy a férfi ellen vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt a német hatóság elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök a 46 éves körözöttet elfogták és előállították a Biharkeresztesi Rendőrőrse, majd bűnügyi őrizetbe vették.

 

 

A rendőrök 2014. április 18-án Debrecenben járőröztek, amikor 21 óra 50 perc körüli időben egy férfit igazoltattak a Domokos Lajos utcán. Az egyenruhások megállapították, hogy a 43 éves helyi lakos ellen a Debreceni Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. A lopás vétség elkövetése miatt körözött férfit a járőrök elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 25 éves férfival szemben.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a helyi lakos 2014. április 19-én 2 óra körüli időben, Debrecenben a Péterfia utcán található bevásárlóközpont üvegfalát filctollal összefirkálta. A festés közben tetten érte őt egy járókelő, aki szólt a biztonsági őröknek. Az őrök a helyszínen visszatartották a rongálót, akit a járőrök elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók D. Rolandot gyanúsítottként hallgatták ki, mely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.