Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 04. 12., szo - 09:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 8 személyt fogtak el, közülük 7 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 25 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.

 


A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – indított nyomozást egy bagaméri és egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a rendőrök 2014. április 11-én 3 óra 45 perckor Debrecenben, a Petőfi téren láttak el szolgálatot, amikor az egyik vendéglátóhely előtt észrevettek két férfit, akik bántalmazták egymást. Az egyenruhások láttán az egyik férfi elfutott a helyszínről, míg a másik verekedőt elfogták a rendőrök. A menekülő garázdát – aki egy bokorban próbált elbújni – rövid időn belül szintén elfogták az egyenruhások, majd mindkettőjüket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a 34 éves Gy. Jánost és a 22 éves K. Sándort gyanúsítottként hallgatták ki.    

 

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. április 11-én 15 óra körüli időben egy állampolgár arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy barátnőjével beszélgetett Debrecenben a Széchenyi utcán található buszmegállóban, amikor egy férfi belenyúlt a lány táskájába. Amikor a tolvaj látta, hogy a sértett észrevette őt, hirtelen kirántotta a kezét a táskából és elszaladt. Az esetről történ bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek és megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében. Eközben egy újabb bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a Szepességi utcán egy férfi gyanúsan viselkedik és valakivel folyamatosan cserélgeti a ruházatát. Az egyenruhások odamentek és intézkedés alá vonták a 30 éves férfit, akire illett a sértett által adott személyleírás, ezért őt elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a román állampolgárt gyanúsítottként kihallgatták, mely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A Debreceni Rendőrkapitányság ellene – őrizetbe vétele mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.