Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 04. 07., h - 08:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 18 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 22 személyt állítottak elő, ebből 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A járőrök 2014. április 6-án 11 óra 30 perc körüli időben Kabán gyalogos szolgálatot láttak el, amikor odament hozzájuk egy helyi lakos, aki elmondta, hogy az egyik bolt elől ellopták a lezáratlan kerékpárját.

A sértett pontos leírást adott a bicikliről, melynek köszönhetően rövid időn belül a rendőrök látókörébe került két helyi fiatal. A 15 éves fiú otthonában a rendőrök megtalálták az eltulajdonított járművet, majd 17 éves társát is felkutatták.

Az egyenruhások elfogták és a rendőrőrsre előállították a fiatalkorú szabálysértőket, akiket meghallgatásukat követően – a gyorsított bíróság elé állítás céljából – őrizetbe vettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.