Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 04. 01., k - 08:16
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, közülük 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 22 személyt állítottak elő, ebből 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 5 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos és 4 könnyű sérüléssel végződött.

 

A rendőrök 2014. március 31-én 22 óra 20 perc körüli időben Hajdúhadházon, a Damjanich utcán igazoltattak egy férfit. Az intézkedés során a nyomozók megállapították, hogy a helyi lakossal szemben a Debrecen Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A 23 éves L. Sándort a bűnügyesek elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.