Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 03. 29., szo - 07:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, közülük 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 16 személyt állítottak elő, ebből 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

A rendőrök 2014. március 28-án 18 óra 40 perc körüli időben Debrecenben, a Baltazár Dezső téren igazoltattak egy férfit, akinek a ruházatát is átvizsgálták az intézkedés során. A járőrök a helyi lakos kabátzsebében – cigarettás dobozba rejtett – alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényi származékot találtak. Az egyenruhások D. Dávidot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a 23 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a nyomozást – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértő bevonásával folytatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.