Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 03. 13., cs - 08:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 20 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 31 nő ellen. A helyi lakost a járőrök 2014. március 12-én 12 óra 15 perc körüli időben, Debrecenben a Nagyerdőn érték tetten, miközben anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a szabálysértőt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és meghallgatását követően – a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából – őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.