Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 03. 12., sze - 09:08
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 29 személyt állítottak elő, ebből 8 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

 

 

Püspökladány egyik üzletéből a biztonsági őr telefonon hívta a rendőrséget 2014. március 11-én 13 óra 45 perc körüli időben, mivel tetten ért egy tolvajt, aki az árusorok között a ruházatába elrejtett egy terméket, majd fizetés nélkül távozott a boltból. A járőrök a helyszínen elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították az 53 éves helyi férfit, akit meghallgatását követően tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vettek.

 

 

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el S. Miklós ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. március 10-én 21 óra 30 perc körüli időben Hajdúszoboszlón átmászott az egyik Kádár utcai családi ház kerítésén és az udvaron található tárolóból megpróbált eltulajdonítani egy kerékpárt. Az ott lakó nő megzavarta tettest, aki elszaladt a helyszínről. Ezt követően a terhelt az utcában bemászott egy másik telekre, ahol bement a házba, azonban a hálószobában a sértett felébredt. A besurranó ijedtében kiszaladt a házból és a Keleti utca irányába távozott.

Az esetekről történt bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre siettek az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében. A járőrök pár percen belül az elkövetés helyétől nem messze felfigyeltek egy sötét ruházatot viselő férfira, aki az egyenruhások láttán futni kezdett. A rendőrök elfogták és intézkedés alá vonták a nyírbélteki lakost, akit előállítottak a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók S. Miklóst gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A 38 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Kádár utcában további két házba is betört, ahonnan azonban nem tulajdonított el semmit. A férfi kihallgatása során beismerte a bűncselekmények elkövetését. A nyomozóhatóság kezdeményezi S. Miklós előzetes letartóztatásának indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.